> Történet

 

Tihanyban a levendulatermesztést Bittera Gyula kezdeményezte. Őt joggal tekintjük a hazai gyógynövénytermesztés atyjának, központi alakjának. 1926-ban vette bérbe a bencésektől a Csúcshegy délkeleti lejtőjének mintegy 125 kat. hold nagyságú területét. Kiirtották a bozótost, a köveket a terület szélére hordták, és dalmát mintára falat emeltek belőlük. Az első évben öt holdnyi (2,8 ha) területet ültetett be. A vetőmagot a híres párizsi magkereskedőtől, Vilmorintól rendelték meg (jelenleg a negyedik legnagyobb magkereskedő cég a világon). A palántákat Budakalászon nevelték elő. Az ültetés kiválóan sikerült, a növények szépen bokrosodtak. 1931-ben arattak először.

Bittera három réz-lepárlót építtetett, melyet először a Külső-tónál állítottak fel. Később áthelyezték őket a Belső-tó partjára. A gőz előállítását 1932-ig gőzlokomotív végezte, melyet később stabil gőzkazánnal váltottak fel. Az olajat főleg külföldön, Németországban és Amerikában értékesítették. Bittera 1949-ig vezette a telepet, majd ez is az államosításnak nevezett tönkretétel sorsára jutott. Kezelője volt a Gyógynövényforgalmi Szövetkezeti Vállalat, a Kertimag és Gyóygynövénytermelő Gazdaság, az Öreglaki Állami Gazdaság, végül a Badacsonyi Állami Gazdaság. 1965-ben 69 hektár volt az addigi legnagyobb termőterület. 1966-tól kezdték felszámolni az ültetvényeket, gyakorlatilag 1971-re csak a jelenlegi Öreg levendulás bokrai maradtak. 1966-tól 1986-ig parlagon hevert Tihany kincse, senki sem gondozta, feléje sem néztek. Mondhatjuk, hogy mindenki elkönyvelte a tihanyi levendulás megszűntét, eltűntét, s kiment a köztudatból a tihanyi levendulás.

Zátonyi Zsigmond Pannonhalmán dolgozott 30 évig. Ott az 1940-es években ültették az első töveket, tihanyi szaporítóanyagból. Ott láttuk a termesztés és a feldolgozás menetét, onnan ismertük a növényt. 1985-ben Tihanyban nyaraltunk, s a sajkodi hegygerincen sétálva láttuk az Öreg levendulás bokrait, rajta az elszáradt, le nem aratott virággal. Csodálkoztunk, hogy ez itt „ebek harmincadján” hever, az enyészeté lesz, miközben Pannonhalmán jól prosperál az ültetvény! Édesapámmal felkerestük Veszprémben a Közép-Dunántúli Természetvédelmi Igazgatóságot, és érdeklődtünk a levendulás felől. Kiderült, hogy állami tulajdonban van, a fennhatóságot a Természetvédelem gyakorolja, de nekik nincs kapacitásuk műveltetni. A párbeszéd az alábbiak szerint zajlott:

– Bérbe lehetne venni az Öreg levendulást? – kérdeztük.

- Miért, bérbe vennék?

- Hát… – összenéztünk Apámmal – megpróbálkoznánk vele… - válaszoltuk.

          Gyakorlatilag ott döntöttük el, hogy belevágunk, minden konkrét ismeret, tapasztalat nélkül. Szecsődi Pál pannonhalmi szakember, aki az ottani ültetvényt gondozta, látott el bennünket szakmai tanácsokkal.1986-ban arattunk először. Két család, négy autóval, tizenegynéhány fővel, sarlóval vágtuk a virágot. Egy Barkas kisfurgonnal szállítottuk Győrszentivánra a terményt, ahol egy ezermester készített egy kezdetleges lepárlót. Az üst 600 literes volt, a gőzt fatüzelésű kazánnal állítottuk elő. Egy lepárlási ciklus két óránál is tovább tartott, mert a kazánt hosszadalmas volt újra felfűteni a kívánt hőfokra. Egy nap így hat-hét lepárlást tudtunk elvégezni. Az aratás két-három napig tartott, minden nap utaztunk Győrből Tihanyba és vissza. A munka végeztével a sajkodi strand bársonyos vize hozta vissza erőnket, életkedvünket. A lepárlást 1992-ig a saját lepárlónkkal végeztük, majd Pannonhalmán pároltuk le a virágot. Ezt követően készült el a győri Szeszgyár mérnöke, Harsányi Zoltán tervei szerint a nagyobb teljesítményű lepárló, melyet Tihany-Sajkodon, a Nemzeti Park kutatóházának udvarán állítottuk fel. 2002-ig tudtunk itt olajat párolni, majd a vízhiány a további időszakra meghiúsította terveinket. Ettől kezdve a Silvestris Kft. Kerepesen vállalta virág feldolgozását.

Az új telepítés létesítésének igénye már a 1990-es évek közepén felmerült. Az Öreg levendulást a Nemzeti Parkkal egyeztetve meghagytuk egyfajta „őslevendulásnak”. A terület védettsége, a rengeteg ritka, oltalmat élvező élőlény jelenléte meghiúsított minden sorközművelést, kapálást, gyomirtást. A hozam növekedését sem tudtuk elérni a bokrok elöregedett volta, magas életkora miatt. 1995-től béreltük 2012 március 31-ig az új telepítést. 1995 – 2000 között ültettük be a területet, mintegy 1 – 1,5 hektáronként haladva. Ekkortól fizetett napszámos-brigád végezte az aratást. Az adminisztráció, a szervezés, a virág mielőbbi szállítása és feldolgozása, a balesetvédelem komoly terheket rótt ránk. A fejlett bokrok illetve a palánták eltulajdonítása okozta a legnagyobb kárt. Az ültetvény „foghíjas” megjelenése elsősorban ennek, és kis százalékban a fagykárnak tulajdonítható.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park nem hosszabbította meg Tihanyban a levendulásunk föld-haszonbérleti szerződését (a döntést különösebben nem indokolták). A szerződésünk lejárt, a terület a nemzeti park tulajdonában volt, és van. Közöttünk az elszámolás megtörtént, a vitás kérdéseket lezártuk. Tulajdonunkban a mindössze a 340 négyszögölnyi saját ültetvényünk maradt, ami olaj készítésére nem elegendő (de a virágot továbbra is hasznosítjuk). Így huszonhat, levendulatermesztéssel töltött esztendő után befejeztük az olajnak való levendula termesztését, lepárlását. Apámmal olyan elfeledett értéket fedeztünk fel újra, olyan hagyományt hoztunk vissza a köztudatba, olyan kuriózumot élesztettünk fel, ami turisták tízezreit csalogatja a Balaton és Tihany térségébe. Persze ehhez kellett negyedszázad kőkemény munkája, küzdelme, mert nem ment minden olyan simán, a mi vállalkozásunkban sem. Hogy nehéz szívvel hagytuk abba a levendulázást, érthető. De bízunk abban, hogy Bittera után, majd bennünket követően a „harmadik korszak” sem jelenti az újbóli „Csipkerózsika-álmot”. Az az elhivatottságot jelentő, értékteremtő munka részünkről véget ért, ami nélkül ilyen levendulakultusz feltehetően nem lenne Tihanyban, sőt egész Magyarországon. Lezárult egy újabb korszak a tihanyi levendulás történetében.

 Az új gazdája a területnek - bárki légyen is az - további fejlesztésekkel, beruházásokkal, ötletekkel remélhetőleg továbbviszi a mára országossá szélesedett levendulakultuszt. Őszintén kívánjuk, hogy találja meg számítását, legyen gondos gazda, s méltóképp folytassa az elődei örökét.

 

                                                                                                          

                                                                                Zátonyi Szilárd                                     Zátonyi Zsigmond